Kalibáskő gyerekvilág
Kalibáskő Gyerekvilág
A Kalibáskő Erdei Iskola, gyakorló kertjének fejlesztése 2017

A csíkpálfalvi  gyakorló kertet egy 50 nm korszerű vizesblokk építésével fejlesztjük, ami öltözőt, fiú-, lány mosdót, zuhanyzókat és eszköztárat tartalmaz.

A fejlesztést a BGA Alapkezelő ZRT támogatja 600000 HUF-al, amit építkezési anyagokra költöttünk.

Az építkezési munkálatokat önerőből valósítottuk meg.

Az munkálatokat saját és bérelt eszközökkel, célszerszámokkal végeztük.

(2017-11-21)
..:: Programjaink

Kétkeréken egész évben 2012. - 2013. tanév

Ára: 80,0 ron / 2 nap

KÉTKERÉKEN EGÉSZ ÉVBEN – személyiségfejlesztő foglalkozás a szabadban havonta egyszer két napon keresztül

Ezen a nyáron elindultunk Kőrösi Csoma Sándor nyomán és megtettük az utat Csomakőrösről Nagyenyedig (370 km), a szülőfalutól a Bethlen Gábor Kollégiumig. Jövő nyáron Göttingenbe készülünk, hogy megnézzük a helyet, ahol Kőrösi továbbtanult. Az utat repülőn és kerékpárral fogjuk megtenni.
A csapat összerázása és fizikai kondíciójának javítása érdekében a tanév minden hónapjára terveztünk egy kétnapos csapatépítő, önismereti edzőtábort. Mindenekelőtt kerékpáros túrát, a téli hónapokra pedig gyalogtúrát, a következőképpen:

szeptember 29.-30.  Erdővidék - kerékpáros túra - indulás Szentegyházáról, a lövétei letérőtől de. 10 órakor, szállás Vargyason a Dániel kastélyban, érkezés vasárnap du.4 órakor a mikóújfalusi borvízhez.

október  20. – 21. Biciklitúra a mezőségen
Indulás: okt.20.-án, szombaton reggel 7.30-kor a Penny parkolójából.
vásárhelyi pajtásainkkal de.11-kor találkozunk Panitban a polgármesteri hivatal előtt.
Kerékpározás: napi 30-40 km dimbes-dombos tájakon.
Szállás: Mezőpanitban magánháznál. Fűtés, fürdő- és konyhahasználat biztosítva.
Érkezés Csíkszeredába: okt.21.-én, vasárnap este a Penny parkolójába.

november 17. – 18. Gyalogtúra az Egyes-kőre
Indulás: nov.17.-én, szombaton reggel 9.00 órakor a Penny parkolójából.
Gyalogtúra: Balánbánya – Egyes-kő – Nagyhagymás – Öcsém
Szállás: a menedékházban
Étkezés: mindenki saját csomagból, kivéve a szombat esti közös főzést.
Hoznivalók: hálózsák, tányér, csésze, esszájg, elemlámpa, esőkabát, télies öltözék (kesztyű, sapka), túrabakancs, váltó ruha.
Érkezés Csíkszeredába: nov.18.-án, du. 18.00 órakor a Penny parkolójába.

január – Kalibáskő - gyalogtúra
február – gyalogtúra vagy sízés/hódeszkázás
március – Marosvásárhelytől Kolozsvárig kerékpárral vagy gyalogtúra
április – Torockó - kerékpár túra vagy Székelykő gyalog
május – udvarhelyi medence - kerékpártúra



Kiruccanásainkra szeretettel várjuk azokat a pajtásokat is, akik jövő nyáron nem egyenesen a göttingeni úttal szeretnék kezdeni a vándortábori életet, hanem kipróbálják magukat az erdővidéki kerékpáros-kézműves vándortáborban, esetleg elején kezdik a Kőrösi útját és az első szakaszt kívánják megtenni Csomakőröstől Nagyenyedig.


Helyszín és időpont: minden hónapban változik. Előre tudatjuk itt a honlapon és a Kalibáskő facebook-on.
Hoznivalók: működő állapotban lévő, sebességváltóval fölszerelt kerékpár, biciklis sisak, biciklis kesztyű, biciklis kulacs, pót belső gumi, láthatósági mellény, hálózsák, izolír, csésze, tányér, esszájg, esőkabát, kis hátizsák a napi csomagnak, elemlámpa, sátor (a sátrazásra alkalmas hónapokban), váltóruha két napra az időjárásnak és évszaknak megfelelően, elemózsia.
Tilos hozni: költőpénzt és telfont. A gyerekeket a táborvezetők telefonján lehet keresni este 7 után.
Csomagok szállítása: az egyesület kisbuszával
Túravezető: Bertóti Zsolt hegyimnentő és a Kalibáskő Gyermekvilág Egyesület
Étkezés: estebédet közösen főzünk bográcsban, azon kívül ki-ki a saját tarisznyájából.
Részvételi díj: Testvérek esetén az egyik gyerek mindig félárat fizet
Helyfoglalás telefonon: 0744-778519, a honlapon a regisztrációnál vagy emailben: kalibasko@gmail.com

Támogatóink