Kalibáskő gyerekvilág
Kalibáskő Gyerekvilág
A Kalibáskő Erdei Iskola, gyakorló kertjének fejlesztése 2017

A csíkpálfalvi  gyakorló kertet egy 50 nm korszerű vizesblokk építésével fejlesztjük, ami öltözőt, fiú-, lány mosdót, zuhanyzókat és eszköztárat tartalmaz.

A fejlesztést a BGA Alapkezelő ZRT támogatja 600000 HUF-al, amit építkezési anyagokra költöttünk.

Az építkezési munkálatokat önerőből valósítottuk meg.

Az munkálatokat saját és bérelt eszközökkel, célszerszámokkal végeztük.

(2017-11-21)
..:: Pályázatok

Örökölt magyar ház - 2013

Főtámogató: Communitas Alapítvány
Pályázó: Kalibáskő Gyermekvilág Egyesület
Megítélt összeg: 1000,0 RON
Futamidő: 2013 augusztus 4. – 10.
A projektről: 20 diák folytatta a tavaly nyáron megkezdett Örökölt magyar ház című projektet, melynek célja felkelteni a hagyományos magyar ház iránti érdeklődést és igényt, bemutatni és ismertetni azokat az elveket, melyek szerint őseink természetes anyagokból, jól meghatározott térrendezési szabályok szerint építkeztek.
A résztvevők tavaly ilyenkor megismerték a magyar háromosztatú ház legfontosabb összetevőit: vízszintesen első szoba, konyha, hátsó szoba vagy kamra, függőlegesen padlás, földszint, pince. Megismerték a szerkezeti elemeket: mestergerenda, szemöldökfa, kontyos tető vagy süveg, stb.
A program hangsúlyt fektetett az ősi jelképrendszerek, a díszítőmotívumok és szimbólumok értelmezésére, kitért a térrendezési szabályok és a magyar lelkület közötti összefüggésekre, az eredetiség fontosságára, valamint felhívta a figyelmet a szakrális aranymetszés betartásának a szükségességére.
Az idén a szobákkal, berendezési tárgyakkal, eszközökkel, bútordarabokkal, tűzhellyel, díszítőelemekkel ismerkedtünk. A résztvevők játékos, nevelő, interaktív, elméleti oktatásban részesültek a ház működésének szabályairól, aztán csoportokban, műhelygyakorlatokon készítettek belső berendezési tárgyakat, eszközöket fából. Ezeket utólag festéssel vagy faragással díszítették. A hét során két régi bútordarabot is felújítottak, egy padot és egy bölcsőt.
A munka jó hangulatban zajlott, a fiatalok őszinte érdeklődést mutattak elődeink élettere és szokásai iránt.

Támogatóink